Matovic - akinek bejelentését a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte - egyelőre nem árult el részleteket az egész lakosságot érintő tesztelés újabb, immár harmadik fordulójáról vagy annak időpontjáról. Annyit azonban elárult, hogy a kormányülésen egy miniszter sem ellenezte a tesztelés újabb fordulóját, holott annak már megvalósított - és a kormány által sikeresnek minősített - előző köreiről megoszlik a szakértők és a lakosság véleménye is. Ez utóbbit az mutatja, hogy kedden több szlovákiai városban és több pozsonyi helyszínen is sokezres tüntetéseket tartottak a kormány és járványintézkedései ellen.
Igor Matovic a koronavírus-tesztelés újabb fordulóját azzal indokolta, hogy a járványügyi szakemberek és a kormány központi válságstábja úgy értékelte a tesztelés előző fordulóit, hogy segítségükkel sikerült visszaszorítani a fertőzöttek számának emelkedését.
Szlovákiában október végén és november elején már tartottak egy-egy, az egész lakosságot érintő koronavírus-tesztelést, úgynevezett antigén tesztek felhasználásával, a most következő hétvégén pedig regionális szinten, csaknem ötszáz településen folytatják a tesztelést. Az egész lakosságot érintő tesztelés elvben önkéntes volt, de azokra a személyekre, akik nem vettek részt rajta, hetekig kijárási korlátozások vonatkoztak.
Az 5 és fél millió lakosú Szlovákiában a tesztelés első fordulójában hivatalos adatok szerint mintegy hárommillióan, a másodikban valamivel több mint kétmillióan vettek részt. A fertőzöttek aránya a két koronavírus-tesztelés között a kormány által közzétett adatok szerint 58 százalékos csökkenést mutatott.
A csütörtöki kormányülés után nyilvánosságra került - újabb antigén tesztek állami beszerzésére vonatkozó - információk szerint feltételezhető, hogy Igor Matovic kormánya a most beharangozott tesztelés mellett továbbiakkal is számol. Erre enged következtetni a szlovák hírügynökség jelentése, mely szerint Richard Sulík gazdasági miniszter 16 millió antigén teszt beszerzésére kapott megbízatást az év végéig.
A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ csütörtökön közétett adatai szerint Szlovákiában szerdán közel 8 ezer PCR tesztet végeztek, s ezek alapján 1665 új fertőzöttet regisztráltak. Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma október közepén indult újra emelkedésnek, az utóbbi tíz napban hullámzik, de enyhén csökkenő tendenciát mutat. Az országban a kór tavaszi megjelenése óta eddig összesen 91 ezer személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és eddig már több mint 989 ezer PCR-tesztet végeztek el. Jelenleg 1806 koronavírus-fertőzöttet kezelnek kórházban. Hivatalos források 579 halálesetet tulajdonítanak a kórnak.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)