Az agyag, a piszkos szén, és a hó, amelyeket a szerbiai hatóságok az obrenovaci Nikola Tesla hőerőmű leállásának okaként említettek, csupán ürügy – mondta a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósítása szerint Slobodan Đerić, a Kolubara bánya korábbi vezérigazgatója, és hangsúlyozta, az emberi tényezőben kell a felelősséget keresni.
A Kolubarában már tíz évvel ezelőtt egy automata szénminőség-ellenőrző rendszer beépítését tervezték, amit azóta valósítottak meg. „A szenet mindig kevertük, homogenizáltuk, a mérnökök tudják, hogy ha gyengébb a szén minősége, akkor növelni kell annak kalóriatartalmát, jobb minőségű szén hozzáadásával, így tudjuk elérni az erőmű működéséhez optimális fűtőértéket.”
Amennyiben nem megfelelő minőségű szén került a hőerőműbe, azt csakis emberi hiba okozhatta. „Ha figyelmetlenségből agyaggal teli rakományt küldtek a hőerőműbe, és azt közvetlenül berakták az égetőbe anélkül, hogy elvégezték volna a fűtőolajos finomítást, akkor ez tényleg tragédia.”
A szakértő szerint a Kolubara mostani vezetői, igazgatói, és mérnökei közül sokan „innen-onnan szerzett” diplomával rendelkeznek. „A Kolubarát régen mérnökök, szakemberek vezették. Most amibe a vezetők beavatkoznak, abból mindig probléma születik. Amikor mindez megtörtént azon töprengtem, hogyan lehetséges ez, mi mindent tehetnek a munkára alkalmatlanok?”
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Hótaposó után gumicsizma kell, sáros eső mossa el a havat