Az Európai Uniónak nem a politikai döntésektől kellene függővé tennie azt, hogy melyik vállalkozások érvényesülhetnek, hanem olyan lépéseket kellene meghozni, amely összhangban van az autóipar igényeivel és garantálja a piaci szereplők szabadságát – hangsúlyozta a minap Hildegard Müller, a VDA, vagyis a német autóipari szövetség vezetője.
A szövetség vezetője az ágazat nevében azért bírálta Brüsszelt, mert úgy véli, az uniós döntéshozók csak az elvárásokat határozzák meg,
például a kibocsátás-csökkentéssel, vagy az alapanyag-felhasználással kapcsolatban – számolt be az Euractiv. Arról ugyanakkor soha nincs szó, hogy ezeknek a céloknak az elérését milyen módon kéne végrehajtaniuk a piaci szereplőknek úgy, hogy ne szenvedjenek el versenyhátrányt.
Müller példaként említette az Euro 7 szabvány bevezetését, amely szigorítja a szennyezőanyagok kibocsátására vonatkozó maximum értékeket.
Az autóipar szereplői szerint ugyanakkor lehetetlen ennek az új irányelvnek eleget tenni annak 2025 júliusi életbe lépéséig.
Emellett jelezte: a kibocsátási értékek betartása érdekében az elektromos autók helyett inkább a belsőégésű motorok fejlesztésébe kellene befektetni a következő években.
A német autóipari szövetség vezetője az uniós hozzáállást bírálva jó példaként említette az Egyesült Államokat, ahol az iparpolitikai döntések elfogadása előtt felmérik, a szereplők készen állnak-e a tervek megvalósítására, vagy más eszközökre is szükségük van.
Hildegard Müller szerint az európai autóipar jövője egyrészt a tiszta energia jövőjétől függ, valamint attól, hogy a gyártáshoz szükséges nyersanyag mennyire lesznek beszerezhetők.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön