A világ legfejlettebb gazdaságait tömörítő G7-csoport pénzügyminiszterei és jegybankelnöke telefonos távkonferenciájukon megállapodtak abban, hogy kormányaik együttműködnek Spanyolország és Görögország gondjainak megoldásában - mondta a tanácskozás után Azumi Jun japán pénzügyminiszter.
Görögország kilépéséről az eurózónából nem volt szó - tette hozzá. Azumi azt is elmondta, hogy nem adnak ki közleményt az értekezletről.
Korábban a Reuters egy az ügyhöz közel álló forrásra hivatkozva azt állította, hogy a G7 pénzügyi vezetői német kollégáikra fognak erőst nyomást gyakorolni, hogy engedjenek az európai kockázatközösséget, ezen belül a közös európai bankrendszert elutasító álláspontjukból.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja