Januárhoz képet februárban 0,1 százalékkal nőttek az ipari termelői árak az euróövezet 19 tagállamában. Januárban nagyobb, 0,3 százalék volt a havi áremelkedés - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Az egy évvel korábbihoz képest a várt 3,1 százalék helyett 3 százalékkal emelkedtek a termelői árak februárban az euróövezetben a januári 2,9 százalékos éves termelőiár-emelkedés után.
Kapcsolódó
Az Európai Unió 28 tagállamában februárban 0,2 százalékkal nőttek havi bázison, és 3,1 százalékkal éves szinten a termelői árak.
A gyakran változékony energiaárakat nem számolva februárban a termelői árak havi összevetésben nem változtak az euróövezetben és az unióban, éves szinten az euróövezetben 1,2 százalékkal, az unió egészében 1,4 százalékkal nőttek.
Az ipari termelői árak megbízhatóan jelzik előre a fogyasztói árak alakulásának trendjét, mivel közvetlenül megjelennek az áruk és szolgáltatások végső árában.
Az Európai Központi Bank (EKB) elsődleges célja az árstabilitás fenntartása. A monetáris politikát alakító kormányzótanács arra törekszik, hogy az infláció középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ