Az ECB az eurózóna bankbetéteinek alakulásáról szóló jelentést tesz közzé péntek délelőtt, amelyből a többi tagország helyzete mellett az is kiderül, mennyivel csökkentek a Cipruson elhelyezett betétek, illetve sejteni lehet majd, hogy az övezeten belül helyet kereső pénz hova vándorolt át - jelentette a Bloomberg. Egy hónappal a ciprusi mentőcsomagról folytatott tárgyalások felgyorsulása előtt, februárban 2,2 százalékkal, 46,4 milliárd euróra mérséklődött a szigetország pénzintézeteiben őrzött betétállomány. Ez volt a kilencedik egymást követő visszaesést hozó hónap.
Az eurózóna pénzügyminiszterei, az ECB és a nicosiai kormány képviselői március közepén egyeztek meg a Ciprusnak nyújtandó 10 milliárd eurós kedvezményes hitel feltételeiről. Ennek egyik eleme az volt, hogy a szigetország "önrészként" vállalta mind a 100 ezer eurónál kisebb, mind az annál nagyobb bankbetéteket megkurtítását a rájuk kivetett egyszeri adóval. Miután a helyi parlament az előbbit elutasította, végül módosították a feltételeket, így csak a két legnagyobb pénzintézetben őrzött nagyobb betéteket faragják le, miután a két bank egyesül, igaz, mindjárt 60 százalékkal.
Az elemzők biztosak benne, hogy ezt megelőzően volt betétkiáramlás és Cipruson is vizsgálat indult annak kiderítésére, ki tudhatott a várható betétlefaragásról. Aki kiszagolta a dolgot, az még a mentőcsomag elfogadásával egyidejűleg elrendelt bankbezárás előtt elvihette a pénzét.
Az ECB mai jelentéséből az is kiderülhet, hogyan alakul a többi bajban lévő ország betétállománya, ami arra utal, hogy a befektetők, megtakarítók bíznak-e a túlélésükben vagy sem. Várakozások szerint a görög betétek nőttek, míg Spanyolországban, Portugáliában és Írországban minimális változást tapasztalhatott az európai jegybank.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság