Az eurózóna válságának megoldását illetően Róma és Párizs között teljes a nézetazonosság - hangoztatta Monti a sajtótájékoztatón. Az olasz miniszterelnök elmondta, vendégével együtt kedvezően értékelték a spanyol bankoknak nyújtott segítséget. Európa a válság megoldásáért "nem keveset tett, de mindez még nem volt elegendő" - hangsúlyozta Monti. Róma és Párizs is azt reméli, hogy a vasárnapi választások után Görörország az eurózóna tagja marad.
Hollande megjegyezte, nem akarja, hogy "Európát beteg kontinensnek tekintsék". A francia elnök kijelentette, hogy a június végi EU-csúcstalálkozó központi témája a növekedés és a stabilitás megteremtése lesz. "Európát fel kell vértezni a spekulációval szembeni mechanizmusokkal" - hangsúlyozta Hollande.
A francia elnök este Giorgio Napolitano államfővel találkozott. A Le Monde francia napilap értesülései szerint Hollande a Montival folytatott megbeszélését követően az EU összes fővárosába elküldi az európai gazdasági növekedésről szóló javaslatait.
A Monti-Hollande találkozó "forró két hetet" indított el az EU-csúcs előtt - jegyezte meg az olasz sajtó hangsúlyozva, hogy Monti folyamatosan egyeztet európai kollégáival. Az olasz kormányfő szerdán Berlinben tárgyalt, június 22-én pedig négyes csúcs lesz Rómában a francia elnök, a német kancellár, Mariano Manuel Rajoy spanyol kormányfő és az olasz miniszterelnök részvételével.
A csütörtöki találkozóval egy időben a rohamrendőrség többször is gumibottal szorította vissza a római kormánypalota és az ezzel szomszédos képviselőház előtti téren tüntetőket. A szakszervezetek és baloldali ifjúsági szervezetek a Monti-kormány válságintézkedései, a nyugdíjreform és a munka törvénykönyvének módosítása ellen tüntettek. Június 22-re az olasz szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában