Michael Pence, az Egyesült Államok előző alelnöke pénteken tartott beszédet Floridában a federalista közösség (Federalist Society) többnyire konzervatív és libertariánus gondolkodású jogászokat tömörítő szervezetnek. Korábban is kommentálta volt elnöke kijelentéseit, de ilyen egyenesen még sosem mondta ki, hogy Donald Trump téved. "Az Alkotmány alapján semmi jogom nem lett volna megváltoztatni a választások kimenetelét..."
Pence, a volt elnök egy múltheti közleményére reagált, ahol Trump újfent azzal hozakodott elő, hogy Pence érvényteleníthette volna az elektori szavazatokat. Ugyan voltak aggodalmak a választás tisztaságával kapcsolatban, a Szenátus elnökeként Pence szerepe mindössze ceremóniális volt az érvényesítésnél. Erre több ízben felhívta Trump figyelmét, aki a szerepkör újraértelmezésével igyekezett szavazóit lelkesíteni. A Kongresszus 2021. január 6-i "ostromán" békés tüntetésre kérte Trump az őt akaró tömeget, ennek ellenére voltak halálos áldozatok és kétségtelenül elhangzottak Pence felakasztására buzdító passzusok.
Kapcsolódó
Egy demokraták és republikánusok által egyaránt támogatott törvénykiegészítés szerint, most konkretizálnák a 19. századi törvény alapján meghatározott szerepkörrel járó jogosultságokat, és lefektetnék, hogy ez igenis csak egy formális pozíció. Trump szerint ez azt bizonyítja, hogy alelnökének igenis joga lett volna szembemenni az elektori szavazatokkal. Pence ezzel szemben kitart amellett, hogy összeegyeztethetetlen lenne az amerikai szellemiséggel, ha egy emberként eltörölhetné a választók akaratát.
Pence arra is felhívta a figyelmet, hogy hasznos ha gyorsan átmegy a törvénymódosítás, ugyanis a republikánusok sem akarhatják, hogy a 2024-es választások után Biden utódja, Kamala Harris mégis Trump értelmezése szerint tekintene a pozícióra. Pence biztos a majdani republikánus győzelemben, és abban is sziklaszilárd, hogy helyesen cselekedett mikor hitelesítette a szavazatokat.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál