Lengyelország területének csaknem 3,7 százalékán, azaz 1,15 millió hektáron termesztenek zöldséget és gyümölcsöt. A nagy ültetvényeken a gazdák szerint a szárazság nem annyira veszélyes a növényekre, mint a fagyok, de most a legfőbb gondot a koronavírus-járvány hatása okozza - írta a Business Insider Polska.
Az ültetés idején azon törik a fejüket a gazdák, honnan találnak dolgozókat, ha befejeződik a szezonmunkások keletről való beáramlása. Emellett attól tartanak, hogy az áruházak forgalma alacsonyabb lesz a járvány miatt, így nehezebb lesz eladni a terményüket. Lengyelországnak erős az európai pozíciója az alma-, a málna-, a ribizli-, a meggytermesztésben és elöl jár a burgonya, a cékla és az uborka termesztésében is.
A fagyok az idén pont akkor ártottak a legtöbbet, amikor a gyümölcsök érésük kezdeti stádiumában voltak. A helyzet a legrosszabb a völgyes területeken. Hogy ez mit jelent a cseresznye és a körte mennyiségére nézve, nehéz előre megjósolni, de azt hallani, hogy egy kiló cseresznye akár 50 zlotyba (4000 forint) is kerülhet. Tavaly az aszály jelentős termeléskiesést hozott Lengyelországban a zöldségek és a gyümölcsök terén. Az alma, a körte, a ribizli, a szilva és a cseresznye leszedésekor 20 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel előtte, málnából egyharmaddal lett kevesebb.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket