Napjaink fogyasztói szokása csupán rossz berögződés - írta Kay Gebhart, a Seventh Generation nevű tisztítócég vezető kutatója és kémikusa az Apartment Therapy című lapnak.
Az a felfogás, hogy a meleg víz jobban tisztít, mint a hideg, évtizedekkel ezelőttről ered. Akkoriban még a hő felgyorsította a tisztítási folyamatokat, mert a mosószerek és a gépek kevésbé voltak hatásosak. Előbbieket ma már úgy alkotják meg, hogy hideg vízben is látható eredményt lehessen velük elérni. Már nem kell meleg vízben aktiválni őket, köszönhetően a bennük lévő enzimeknek - fogalmazott a szakember a portál szerint.
Ráadásul a hideg víznek még előnyei is lehetnek mosáskor, mosogatáskor: nem hagy foltokat semmilyen anyagon, tehát még tisztábbnak látszhatnak a ruháink, ráadásul növeli is azok élettartamát.
Ugyanez vonatkozik az automata mosogatógépekre is, hiszen az mosogatószerek is legalább olyan hatékonyak már hideg vízzel, mint meleggel. Ezek a masinák többségben csak 50 Celsius-fokra melegítik a vizet, holott a fertőtlenítéshez legalább 65 Celsius-fok szükséges.
A meleg víz egyetlen értelme, hogy a hideg kellemetlen érzetet okozhat a kéz számára.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért