A két kormánykoalíciós párt, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ), az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnökei az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), a Zöldek, Neos és a Team Stronach párt vezetőit fogadták kedden délután.
Az erre vonatkozó indítványt szerdán terjesztik a parlament elé, amelynek legkésőbb június 30-ig kell szentesítenie azt.
Kapcsolódó
Ausztriában 2018 őszén tartották volna a parlamenti választást, azonban az osztrák kormánykoalíció válsága miatt hamarabb rendezik meg.
Reinhold Mitterlehner eddigi alkancellár a múlt héten jelentette be, hogy lemond minden tisztségéről. Mitterlehner a kisebbik kormánykoalíciós párt, az ÖVP elnöke is volt, továbbá betöltötte a tudományos, kutatási és gazdasági ügyekért felelős miniszteri posztot is az alkancellári megbízatás mellett.
Vasárnap este a kisebbik koalíciós partner Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetése a konzervatív párt új elnökének Sebastian Kurz külügyminisztert választotta. Kedden Christian Kern osztrák kancellár elfogadta a koalíciós partner által javasolt jelölteket az alkancellár és gazdasági miniszter posztjaira. Mint mondta: folytatni kívánja a kormányzati munkát. Sebastian Kurz külügyminiszter, az Osztrák Néppárt (ÖVP) új elnöke Wolfgang Brandstetter igazságügyi minisztert javasolta az alkancellári pozíció betöltésére, a gazdasági miniszteri posztra pedig Harald Mahrert, a néppárti gazdasági államtitkárt jelölte. A két új kormánytagot szerdán iktatja be hivatalába Alexander Van der Bellen osztrák államfő.
Sebastian Kurz kedden parlamenti felszólalásában reményét fejezte ki, hogy a választási küzdelem rövid, intenzív és igazságos lesz.
Kern pedig arról beszélt, hogy a parlamenti munka előmozdítása érdekében a kormánykoalíciós ÖVP-n kívül más pártokkal is keresné az együttműködéstl, amitt az ellenzéki pártok "nagy lehetőségének" nevezett. Mint fogalmazott: az most másodrangú kérdés, hogy ki tölti be az alkancellári posztot.
Az ellenzéki pártok keddi parlamenti felszólalásaik során bírálták a kormányt és az utóbbi napok történéseit. Eva Glawischnig a Zöldek vezetője szomorúnak nevezte az elmúlt napok eseményeit és kifejtette, hogy a politikusok az választópolgárok "alkalmazottai", akiket munkáért és nem az állandó vitákért fizetnek. Egyúttal bírálta Wolfgang Sobotka néppárti belügyminisztert, miszerint ő robbantotta ki a politikai válságot, és torpedózta meg a kormányzati munkát.
Heinz-Christian Strache az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke Sebastian Kurzot támadta és arról beszélt, hogy Kurz az ÖVP-vel együtt egy régi pártot akar újként eladni. Strache szerint Kern és Kurz ugyanannak a "hamis éremnek" a két oldala és "mindketten felelősek az országban kialakult káoszért".
Az FPÖ a kormány ellen, a Zöldek pedig Wolfgang Sobotka belügyminiszter ellen nyújtottak be bizalmatlansági indítványt, azonban a parlament kedden mindkettőt elutasította.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Több százan rekedtek a metrón: nem csitul a nyugat-európai blackout, káosz és sötétség tombol

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Kemény lépés: a Lufthansa betiltja a parfümöt, a napszemüveget és a cigarettát is a fedélzeten

Akár néhány hónap múlva jöhet a vádemelés: megnéztük, hogyan működik a bennfentes kereskedelem
