A tervek szerint ugyanakkor bevezetik a zöld kártyát, ami azt jelenti, hogy az autósoknak évente a gépkocsi-nyilvántartó és ellenőrző hivatalnál (RAR) kell majd ellenőriztetni a jármű gázkibocsátását és ennek függvényében kell majd megfizetni az illetéket. Ennek mértéke nagyságrendileg alacsonyabb lesz a ma érvényes illetékeknél, ezt viszont minden gépkocsi után meg kell majd fizetni, függetlenűl attól hogy új vagy használt − tette hozzá Borbély.
Április elején bombaként robbant a hír, hogy az Európai Bíróság szerint a közösségi joggal ellentétes az a környezetszennyezési adó, amelyet Romániában a gépjárművek első nyilvántartásba vételekor kivetnek, mivel azt csak a külföldről behozott járművek forgalomba helyezésekor alkalmazták. A román államot egy nagyszebeni lakos perelte be miután Németországban 6600 lejért (egy euró 4,2 lej) vásárolt használt gépjárművének forgalomba helyezésekor 7595 lejes adót kellett fizetnie. Azóta több tízezren perelték be a román államot, visszakövetelve a befizetett összegeket. A kormány múlt héten úgy döntött, visszamenőleg 25 százalékkal mérsékli a regisztrációs terhet, így azok, akik korábban többet fizettek, az újraszámolás után visszakapják a különbözetet. Első becslések szerint ez mintegy 240 millió lejes kiadást jelent majd Bukarestnek.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja