Távozik az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató éléről Horváth Péter elnök-vezérigazgató - írja a Népszabadság több, egymástól független forrásra hivatkozva. Az érintettel főnöke, az NFM-hez tartozó kormánybiztosság vezetője, Bártfai-Mager Andrea közölte a hírt.
Az ügy érdekessége, hogy pont akkor távolíthatják el posztjáról az ENKSZ első emberét, amikor vállalat teljesen maga alá gyűri a lakossági gázellátást. Az irányítása alá tartozó Főgáz ugyanis átveszi a Tigáz lakossági és kis céges ügyfeleinek ellátását.
Az ENKSZ három éve alakult meg, miután az MVM nem akarta felvállalni a nemzeti közműcég nagy veszteségeket ígérő szerepét. Akkor nevezték ki a cég vezetőjével Horváth Pétert, aki az MVM gázpiacért felelős vezérigazgatói székét cserélte fel új posztjáért.
Eközben állítólag elkészült az a koncepció, amelynek alapján közösen kezelnék a nemzeti közműn túl az MFB Zrt.-t és a Magyar Posta Zrt.-t is. A tárcák már egyeztetik a véleményüket ezzel kapcsolatban ám a Miniszterelnökségig még nem jutott el az új szuper nemzeti szervezet ügye.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás