Az Erbílben, az észak-iraki Kurdisztán tartomány székhelyén csütörtökön aláírt egyezség értelmében a központi kormány 500 millió dollárt utal át a kurd félnek, cserébe a kurdok napi 150 ezer hordó (159 liter) olajat - jelenlegi szállításaik mintegy felét - adnak át a központi kormánynak.
A megállapodás nem végleges megoldás a két fél közötti olajvitában, de megnyitja az utat az átfogó és igazságos rendezésre minden függőben lévő ügyben, összhangban az alkotmánnyal - jelentette ki Ádel Abdel-Mahdi iraki olajipari miniszter, aki szerint a viszály nem egyszerűen gazdasági, politikai és biztonsági érdekeket, hanem a nemzeti egységet fenyegeti.
Az iraki központi kormány és Kurdisztán évek óta civakodik az észak-iraki tartományban kitermelt kőolajból származó bevételeken. A válság tavaly márciusban éleződött ki, amikor a parlament elfogadta a kurdok által elutasított költségvetési törvényt. Ennek következményeként a föld mélyén rejtőző, 45 milliárd hordónyira becsült olajtartalékkal rendelkező Kurdisztán Bagdad engedélye nélkül, egyoldalúan elkezdett olajat exportálni.
Bagdad azt állítja, hogy a kurdisztáni kormány alkotmányellenesen cselekszik, amikor a központi kormánytól függetlenül kitermeli és áruba bocsátja a kőolajat. Ez ellen Bagdad diplomáciai nyomással, jogi lépésekkel és a régiónak járó költségvetési támogatás felfüggesztésével is küzd.
Az átmeneti megállapodás alapján járó 500 millió dollár október hónapra vonatkozik, novemberre ugyanekkorra összeget folyósít majd Bagdad. Ebből kifizethetik a kurd közalkalmazottakat, akik az év eleje óta nem kapnak bért.
A végleges megállapodásban rendezni kell az előző hónapokról elmaradt költségvetési támogatás, a hatalmas kirkuki olajmező és az olajexportból származó jövedelmek feletti ellenőrzés kérdését.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra