Huszonkét éve kezdett új életet Brazíliában F. István, aki vállalkozóként próbált szerencsét, majd családot alapított, és letelepedett Rio de Janeiróban.
Nemrég letartóztatták, miután Brazília-szerte több pénzintézetet is átvert, és több millió forintnak megfelelő összegeket szerzett meg tőlük. Helyi lapok beszámolója szerint István hamis személyi okmányokkal vett fel hiteleket, amiket aztán sosem adott meg - írta a bulvárlap.
Kapcsolódó
Egyetlen májusi akciójával 12 ezer dollárt (3,2 millió forintot) szerzett egy jacarepaguái bankban, ennek kamerafelvételeit most nyilvánosságra is hozták.
Egy nő bűntársára épp akkor csapott le a rendőrség, amikor átvett háromezer dollárt. Istvánra a riói Praça Seca negyedben lévő impozáns, úszómedencés házában tört rá a brazil szövetségi rendőrség, a pénzt egy falba vájt rekeszben rejtegette.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok