A nagy presztizsű FGV-alapítvány kutatóintézetének hétfőn este közzétett jelentése szerint a brazil bruttó hazai termék a második negyedévben 0,24 százalékkal zsugorodott az év első három hónapjához viszonyítva. A csökkenés fő oka az építőipari termelés 7,4 százalékos visszaesése.
A brazil gazdaság két évi recesszió után 2017 elején kezdett talpra állni, a GDP az év első három hónapjában 0,99 százalékkal bővült. Az FGV az év egészére 0,5 százalékos növekedést prognosztizál - írta az MTI.
A brazil GDP tavaly és tavaly előtt 1931 óta először csökkent, 2015-ben 3,8 százalékkal, 2016-ban pedig 3,6 százalékkal esett vissza.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit