A lap a határőrség egy meg nem nevezett tisztségviselőjére hivatkozva azt írta, hogy az Európai Unió déli határának tervezett megerősítése nyomán a jövő év tavaszától a migrációs útvonal a Balkánról Ukrajna felé tevődhet át, s az illegális bevándorlók lengyel területen át próbálhatnak a nyugat-európai államokba jutni. "Sok jel utal arra, hogy hosszabb és nehezebb útvonalat választhatnak, és mi figyelembe vesszük ezt a forgatókönyvet" - idézte a Rzeczpospolita a forrást.
Az illegális bevándorlás megelőzésének érdekében Lengyelországban a nagyrészt az EU külső keleti határával azonos határszakaszon megerősítik a határvédelmet. Ez a szakasz a délkelet-lengyelországi Bieszczady-hegységtől észak felé, egészen az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádi terület határáig terjed.
Ebből a célból a lengyel határőrség mintegy 23 millió eurónak megfelelő összegben vásárolt felszerelést. A főleg az uniós Külső Határok Alapból fedezett beruházás keretében többek között hőkamerákat, terepjárókat, négy megfigyelő drónt, valamint robotrepülőgépként is felhasználható Stemme motoros vitorlázó repülőgépeket szereztek be.
Az esetleg az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádi terület felől érkező illegális bevándorlás megfékezését attól a tizenkét, 35-50 méter magas megfigyelő toronytól is remélik, melyet az előző hónapokban állítottak fel.
Jaroslaw Zielinski lengyel belügyminiszter-helyettes úgy nyilatkozott a lapnak, hogy a jelenleg csak rövid csövű lőfegyverrel felszerelt határőrséget a jövőben hosszú csövű lőfegyverrel is ellátnák. Zielinski elmondta, hogy azoknak, akik illegális határátlépésre készülnek, "számítaniuk kell arra, hogy a határőrség valódi határvédelmi eszközökkel rendelkezik".
Joanna Rokicka, a lengyel határőrség szóvivője közölte: egy operatív felderítő csoportot is felállítottak, mely a balkáni útvonalon tevékenykedő nemzetközi embercsempész bandákkal foglalkozik. A csoport a lengyel belbiztonsági hivatal (ABW), a terrorelhárítás, valamint a Frontex európai határőrizeti ügynökség adatbázisaihoz is hozzáférést kapott.
Lengyelország keleti határát jelenleg mintegy 8 ezer határőr védi, közülük 3300-an a lengyel-ukrán határon teljesítenek szolgálatot. A lengyel kormány fel akarja újítani annak a mintegy ezerfős kárpáti határőregységnek a tevékenységét, amelyet az elmúlt hónapokban a korábbi kormány jelentősen korlátozott. A megújított egység a délkelet-lengyelországi Stary Saczban fog állomásozni.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja