A toalettpapír-gyártók arra figyelmeztetnek Lengyelországban, hogy nem tudják tovább tartani az áraikat, rövidesen akár 30 százalékkal is drágább lehet a termékük - adta hírül a gazeta.pl. Az átlagos wc-papírok ára immár három éve nem változott: egy nyolctekercses csomag 6,81 zlotyba (510 forint) kerül.
A drágulás ára, hogy a cellulóz ára immáron két év óta folyamatosan nő, amit a gyártók eddig lenyeltek. Ez azonban már nem megy tovább - mondják. A cégeket versenyre kényszerítik az áruházláncok, ami fékezi a drágulást, ám ma már az optimista elemzők is 10 százalékos drágulással számolnak, mégpedig heteken belül.
Kapcsolódó
Más ágazatok sem tudják elkerülni termékeik áremelését: például a kenyér csaknem 20 százalékkal drágább, mint egy évvel ezelőtt. Ennek legfőbb oka a szárazság, de benne van az áram árának emelkedése is.
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ