Mi a közös a cápában és az erdélyi havasokban élő barnamedvében? Mindkettőnek szörnyen rossz a PR-ja. Utóbbi azonban, azon túl, hogy valóban sok gondot és kárt okoz a Székelyföldön, pénzt is hozhat a helyi közösségeknek, ha megfelelő szakértelemmel kiaknázzák a benne rejlő idegenforgalmi lehetőséget - írta a Maszol.
A székelyföldi medveturizmus még gyerekcipőben jár, de van már néhány lelkes állatbarát-vállalkozó, aki felismerte, hogy a térség legnagyobb vadállata turistacsalogató, s mint ilyen, bevételi forrás lehet. Szín János 2017 óta szervez medveleseket, jelenleg három leshelyet üzemeltet. Az egyik VIP-színvonalú, a látogatók színházi székből vagy akár az ágyból figyelhetik a nagyvadakat.
A leshelyek kapacitása lehetővé teszi, hogy akár buszos csoportokat is fogadjanak, de egyéni lest is tudnak szervezni olyan vendégeknek, akiknek a pénztárcája ezt megengedi. Csoportos lesnél az ár 30 euró/fő, amit csak abban az esetben kell kifizetni, ha a medve megjelenik.
A medvék megfigyelésére a napnyugta előtti időszak a legalkalmasabb, a március-október időszakban, az igazi szezont azonban július és augusztus jelenti. Szín János vendégeinek 90 százaléka magyarországi. A medveturizmus szaldója még bőven a negatív tartományban van, ám az állatok etetésének köszönhetően a környéken megszűntek a medvék okozta károk. Tavaly augusztus volt a legjobb hónap, amikor 62 turista érkezett medvelesre, idén egyelőre jóval kevesebben jelentkeztek.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra