A közép-amerikai országban jegyrendszer működik, és a legfontosabb termékeket meghatározott mennyiségben lehet megvásárolni.
Betsy Diaz kubai belkereskedelmi miniszter szombaton bejelentette: tovább korlátozzák, hogy egy ember mennyi csirkét, tojás, vajat, rizst, babot, étolajat, kolbászféléket, illetve például szappant, fogkrémet és mosószert vásárolhat.
Kapcsolódó
A miniszter az intézkedést "pénzügyi feszültségekkel" indokolta. Mindezért a felelősséget az Egyesült Államokra hárította, mondván, a kereskedelmi embargó szigorítása okozta az áruhiányt.
Elemezők szerint arról van szó, hogy megcsappant, a felére esett a Venezuelából érkező kőolaj Kubába, amely azt reexportálta, és ezzel devizában tett szert bevételre.
A Venezuela és Kuba közötti bartermegállapodás értelmében a Venezuelába küldött orvosokért cserébe Kuba kőolajat kap.
A kubai belkereskedelmi miniszter szombaton azt mondta, hogy a korlátozás igazságosabb elosztást tesz lehetővé, többen jutnak hozzá ezekhez a termékekhez és elejét lehet venni a felhalmozásnak.
Kuba élelmiszerszükségletének mintegy kétharmadát importálja, ennek az összege eléri a 2 milliárd dollárt (576 milliárd forint).
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság