"Megkaptam az üzenetet a kollégáimtól" - mondta Klimaszewski, aki a telefonjára ránézve közölte a Reuters szerint: "Igen, itt az üzenet az a lengyel piaci intervencióról".
A pénzügyminiszter tisztviselője Pekingben egy befektetési konferencián beszélt.
Jövőre lazíthat a jegybank
Szerdán Marek Belka, a lengyel jegybank elnöke is nyilatkozott ezt megelőzően. A jegybank hírportálján szerdán közzétett interjúban Belka közölte: már jövőre enyhíthet monetáris politikáján a Lengyel Nemzeti Bank, ha a kormány teljesíti költségvetési konszolidációs programját.
"Egy jó költségvetési terv és annak megfelelő végrehajtása biztosan növeli annak valószínűségét, hogy csökkennek a kamatszintek". Még korai volna ennél többet mondani erről - tette hozzá.
A novemberben beiktatott második Tusk-kormány az előző héten jelentette be azokat az intézkedéseket, amelyekkel 3 százalék alá csökkentené 2012-ben a költségvetési hiányt a 2010. évi 7,8 százalékról.
Belka ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a kamatpálya nagy mértékben függ az inflációtól, amely továbbra is magas és aggodalomra ad okot. "Az infláció továbbra is magas, így nem meglepő, hogy a monetáris tanács nem csökkent az irányadó kamatlábán, jóllehet mindenki romló növekedési kilátásokat vár" - fogalmazott a jegybankelnök.
Októberben a szeptemberi 3,9 százalékról 4,3 százalékra emelkedett Lengyelországban a fogyasztói árak éves drágulási üteme.
A központi bank 2,5 százalékos inflációs célt követ. A szervezet monetáris tanácsa novemberben 4,50 százalékos szinten tartotta irányadó kamatlábát azt követően, hogy az idén már négyszer emelt a lengyel kamatszinten. Legutóbb júniusban döntött 25 bázispontos emelésről.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót