Egyre több szakember nyilatkozik arról, hogy Szerbia nem kerülheti el a koronavírus-járvány negyedik hullámát, sőt vannak olyanok is akik azt mondják, már ennek a hullámnak a kezdetén vagyunk. Ilyen például Radmilo Jankovic, a nisi egyetemi klinika igazgatóhelyettese - derült ki a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósításából.
A szakember szerint a számok világosan beszélnek, és óriási probléma, hogy az oltások számát tekintve Szerbia, amely korábban vezető pozícióban volt Európában, most a sereghajtók közé tartozik.
„A számok azt mutatják, hogy komoly problémáink lesznek szeptemberben, de már augusztusban is gondok lehetnek. Nyár van, az emberek szabadabban élnek, sokan külföldre mentek nyaralni és mindenféle ellenőrzés nélkül fognak visszajönni az országba” – mondta Jankovic a helyi RTS műsorában. Szerinte az immunizáció az egyetlen megoldás, hogy mérsékelni tudják a járvány negyedik hullámát.
„Semmilyen esély nincs arra, hogy elkerüljön bennünket ez a hullám, csak az immunizációval, azaz az oltással lehetne némileg mérsékelni. Főleg a fiatalokat kellene rávenni, hogy oltassák be magukat” – mondta a szakember.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja