Az új számok arról is tanúskodnak, hogy változatlanul jelentős ütemben csökken az új koronavírus-fertőzések és a halálozások száma - írta az MTI.
A brit egészségügyi minisztérium összesítése szerint a pénteken nulla órakor zárult egy napban 528 260-an részesültek a vakcina első dózisában. A második adagot 132 016-an kapták meg, vagyis 24 óra alatt 660 276 oltást adtak be országszerte, többet, mint a brit oltási kampány december 8-i kezdete óta bármelyik napon. A szaktárcaz első oltási dózist eddig 26 263 732-en, a másodikat 2 011 070-en kapták meg.
Így a felnőtteknek csaknem a fele már megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát.
A brit kormány célkitűzése az, hogy július végére a teljes brit felnőtt lakosság (53 millió ember) megkapja legalább az első oltást.
Boris Johnson brit miniszterelnök a héten kijelentette, hogy jóllehet áprilisban az eddigi igen bőséges vakcinaellátmánynál technikai okok miatt kevesebb oltóanyag érkezik Nagy-Britanniába, az oltási célok azonban így is teljesülnek a kitűzött határidőkre.
A pénteken ismertetett adatsor alapján az elmúlt 24 órában 4802 új koronavírus-fertőzést azonosítottak országszerte. Az év elején még szinte minden nap 60 ezret messze meghaladó, esetenként csaknem 70 ezer napi új fertőzést szűrtek ki.
A brit egészségügyi minisztérium adatai szerint a pénteken zárult egy hétben 37 398 koronavírus-fertőzést azonosítottak tesztekkel, 3585-tel, 8,7 százalékkal kevesebbet az egy héttel korábbi azonos időszakban kimutatott új fertőződések számánál.
A kimutatott új fertőzések száma azzal együtt is folyamatosan csökken, hogy két hete újraindult az oktatás az angliai iskolákban, és a gyerekeket hetente többször koronavírus-szűrésnek kell alávetni, ez viszont egyik napról a másikra 80-100 százalékkal megnövelte a naponta elvégzett tesztek számát.
Így állnak a magyarok
Minden eddiginél több, 213 a koronavírushoz köthető halálesetet jelentettek péntek reggel Magyarországon. Ezzel hazánk az egymillió főre jutó halálozások számát tekintve már az Egyesült-Királyságot is "megelőzte", és a hetedik a szomorú rangsorban - írta a 24.hu.
| Ország | Egymillió főre vetítve | Elhunytak száma |
| Gibraltár | 2791 | 94 |
| San Marino | 2295 | 78 |
| Csehország | 2269 | 24331 |
| Belgium | 1946 | 22624 |
| Szlovénia | 1905 | 3961 |
| Montenegró | 1875 | 1178 |
| Magyarország | 1850 | 17841 |
| Egyesült Királyság | 1848 | 125926 |
| Bosznia-Hercegovina | 1754 | 5729 |
| Olaszország | 1720 | 103855 |
| Forrás: worldometers.info/coronavirus | ||
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót