A veszélyhelyzet a szlovák kormány szerdai döntése szerint október 1-jétől 90 napig érvényes. A kijárási korlátozás november 14-ig marad érvényben, kivéve az éjjel 1 és hajnali 5 óra közötti időszakot, és nem vonatkozik azokra a személyekre, akik negatív PCR-tesztet vagy az országos tesztelés alkalmával végzett antigéntesztet tudnak felmutatni - írja a pozsonyi Új szó Mária Kolíková szlovák igazságügyi miniszterre hivatkoza.
A miniszter közölte azt is, hogy dolgoznak az alkotmánytörvény módosításán is, amely lehetővé teszi a kormány további intézkedéseit
Kapcsolódó
A törvény értelmében az állam veszélyhelyzetben a szükséges ideig és a szükséges mértékben korlátozhatja az alapvető jogokat és szabadságjogokat. A kormány veszélyhelyzetet hirdethet, ha közvetlen veszély fenyegeti az emberéletet vagy a lakosság egészségét, a környezetet vagy a közvagyont. A törvény szerint az intézkedés legfeljebb 90 napig tarthat.
Másodszor hirdetett veszélyhelyzetet a kormány a járvány miatt, először tavasszal hozott ilyen intézkedést, amit március 16-án jelentett be és június 14-ig tartott. A rendelkezés csak az egészségügyet érintette. A kormány által március 12-én elrendelt rendkívüli helyzet továbbra is érvényben van.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót