A Mama 4 plusz néven emlegetett jogszabályt még a szenátusnak és az államfőnek is jóvá kell hagynia. A tervezet mellett a 413 jelen lévő képviselő közül 259-en szavaztak, 20-an ellenezték, 134-en tartózkodtak. Igennel voksolt a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt összes jelen lévő képviselője, továbbá az ellenzéki Kukiz´15 és a Lengyel Parasztpárt képviselőinek nagy része.
A fő ellenzéki erőt, a Polgári Platformot és a Modern (Nowoczesna) pártból kivált képviselőket tömörítő frakció (PO-KO) tagjainak túlnyomó többsége tartózkodott.
Kapcsolódó
A jogszabály március elején lépne hatályba, attól kezdve a 60 éves nyugdíjkorhatárt elért, a törvény feltételeinek megfelelő nagycsaládos anyák minimálnyugdíjra (jelenleg 1100 zloty, mintegy 81 ezer forint) lennének jogosultak.
Az alsóház elvetette azokat az ellenzéki javaslatokat, melyek szerint a minimálnyugdíj azoknak az apáknak is járna, akik legalább négy gyermek felnevelése miatt lemondtak a munkavállalásról, és így nem szereztek nyugdíjjogosultságot. Az elfogadott változat szerint az ilyen férfiak csak akkor kaphatnak minimálnyugdíjat, ha a gyerekek anyja korábban elhunyt, illetve elhagyta a családot. A férfiak esetében a 65 éves nyugdíjkorhatár érvényes Lengyelországban.
A kormány számításai szerint mintegy 65 ezren vannak azok a nagycsaládos anyák, akik jelenleg egyáltalán nem jogosultak nyugdíjra, további 25 ezren a minimálnyugdíjnál alacsonyabb támogatásokban részesülnek. A törvény értelmében kiegyenlítik az eddigi támogatások és az 1100 zloty közötti különbséget. A Mama 4 plusz programra az idei költségvetésben 801,3 millió zlotyt (mintegy 59 milliárd forint) különítettek el.
A törvénytervezet a kormány családpolitikájának része. Ennek egyik fő eleme a 2016-ban bevezetett 500 plusz nevű családtámogatási program, melynek keretében minden második és további, 18 éven aluli gyermek után havi 500 zlotys (36 ezer forint) támogatás jár.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt