Egy nyugdíjas munkavállaló tavaly bruttó százezer forintból 71 ezer forintot kapott készhez, miután levonták tőle a személyi jövedelemadót és a járulékokat, idén viszont már csak az szja jön szóba, így 85 ezer forint marad nála. Ez azt jelenti, hogy százezer forintos bérnél egy év alatt 168 ezer forinttal több marad a nyugdíjas munkavállaló zsebében - ecsetelte a nyugdíjasok foglalkoztatását segítő kedvezményes adózás előnyeit a Magyar Időknek nyilatkozva Tállai András pénzügyminiszter-helyettes.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a legfrissebb kimutatások szerint idehaza nagyjából 75 ezer ember dolgozik munkaviszonyban nyugdíj mellett, az ő esetükre vonatkozik a járulékcsökkentés. A megbízással vagy más módon dolgozók létszáma szintén megközelíti a 75 ezret.
Összeadva 21 százaléknyi köztehertől szabadulhatnak meg azok a cégek, amelyek nyugdíjast alkalmaznak munkaviszonyban. A miniszterhelyettes úgy vélte: mivel az új szabályok anyagi előnyt jelentenek, könnyen elképzelhető, hogy idén további több tízezer nyugdíjas vállal újra munkát.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító