Az ázsiai ország kereskedelmi minisztériumának pénteken ismertetett előrejelzése szerint jövőre is nő a kínai import és export, de az ideinél szerényebben. Ezen belül a behozatal bővülése meghaladja majd a kivitelét.
Október közepén Vej Csien-kuo (Wei Jianguo) korábbi kereskedelmi miniszterhelyettes a China Daily napilapnak kijelentette: az amerikai és európai exportpiacok gyengesége következtében nem kizárható, hogy közel két évtized után újra külkereskedelmi deficitje lesz Kínának 2012-ben.
A kelet-ázsiai ország exportjának növekedése az augusztusi 24,5 százalékról szeptemberben 17,1 százalékra csökkent éves szinten, külkereskedelmi többlete 14,5 milliárd dollárra csökkent az augusztusi 17,8 milliárd és a júliusi 31,5 milliárd dollár után. Az elemzők az év hátralévő felében is a lefelé mutató trend folytatódását valószínűsítik.
A kivitel növekedésének lassulásához a kínai exporttermékek árának emelkedése is hozzájárul, ami az év első nyolc hónapjában 10,3 százalék volt éves bázison. Az áremelkedésért elsősorban a növekvő nyersanyagköltségek, az emelkedő munkabérek, a központi bank szigorú monetáris politikája következtében szűkülő hitelfelvételi lehetőségek, valamint a jüan felértékelődése okolható.
Kína utoljára 1993-ban zárta külkereskedelmi hiánnyal az évet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

Katasztrófa történt egy hatalmas orosz olajfinomítóban, ilyen lenne a béke előkészülete?

Szellemvárost találtak a Balaton partján

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Németország beáll a sor elejére, és magával húzza európai partnereit is

Kincsek bukkannak elő a Dunából, annyira sekély a folyó vize - videó
