Az olasz bajnokság 10. fordulójában véget ért a tabellát hatalmas meglepetésre vezető Chievo sikersorozata. A sors iróniájaként a kiscsapat a nagyobb veronai riválisától kapott ki 3:2 arányban, de még így is egy ponttal vezet a Rómával remiző 19 pontos Inter előtt. A Lazio idegenben 4:1-re legázolta az Udinesét, amely otthon eddig mindössze két pontot tudott összeszedni.
Az évtizedekig egykézésre kényszerített Kínában az ingázó munkavállalók milliói nem engedhetik meg maguknak, hogy nyugdíjba vonuljanak, mert egyszerűen felkopna az álluk.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal is kapott Orbán Viktortól 1,6 milliárd forintot.
Brüsszelt sikerült meggyőznie a lengyeleknek, hogy a belsőégésű motorral rendelkező járművek után a jövőben se kelljen közterhet fizetni.
A lakásszövetkezeti és társasházi ingatlanok tulajdonosai felkészülhetnek a közös költségek emelkedésére.
A szakértő szerint nem szabad kínai pénzből helyettesíteni az EU-s forrásokat.