Álláspontunk egyszerű, korábban is ismert volt: ha Bulgária és az Európai Bizottság hivatalosan is megerősíti érdeklődését és garanciákat vállal arra, hogy egy ilyen tőkeigényes infrastruktúra ki lesz használva, akkor vállaljuk az építést és a szükséges gázmennyiség szállítását - fogalmazott Novak.
Vlagyimir Putyin orosz államfő 2014 december elején Ankarában jelentette be, hogy Oroszország eláll a Déli Áramlat gázvezeték megépítésétől és Törökország felé viszi az orosz gázt. Tavaly januárban ki is jelölték a Török Áramlat nevet viselő gázvezeték útvonalát, amely 660 kilométer hosszan a Déli Áramlat vezeték nyomvonalán halad, majd 250 kilométer hosszúságban új nyomvonalon, Törökország európai részébe vezet. A vezeték építését azonban az év végén felfüggesztették az Oroszország és Törökország között kirobbant diplomáciai-politikai válság miatt, ráadásul gazdasági viták is nehezítették a projekt előrehaladását.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért