A Deutsche Bahn német vasúttársaság korábban azt jelezte, hogy a szerelvény még 13 óra előtt érkezhet meg a bajor tartományi fővárosba, és nagyjából 500 menedékkérőt szállít majd. A vonat a vártnál később és kevesebb menedékkérővel, mintegy 250 emberrel érkezett meg - jelentette a BR bajor közszolgálati médiatársaság.
Megérkezett szombat délután negyed öt körül a müncheni főpályaudvarra a második különvonat is, amely Magyarországról indult menedékkérőket szállított Ausztriából. A főpályaudvaron összegyűlt emberek tapssal fogadták a vonatról leszálló menedékkérőket - számolt be online kiadásában az Abendzeitung című müncheni lap, amely szerint a pályaudvaron spontán látogatást tett Reinhard Marx, München és Freising érseke, a német katolikus püspöki kar elnöke.
Az érsek hangoztatta: nem szabad hagyni, hogy bárki is meghaljon "Európa határainál".
Kapcsolódó
A bajor hatóságok szerint szombaton 5 ezer és 7 ezer között lehet a Magyarországról érkező menedékkérők száma. Az újabb különvonatok nem mind a müncheni főpályaudvarra érkeznek majd. A müncheni keleti pályaudvarra (Ostbahnhofra) is irányítnak szerelvényeket, és onnan más bajor városokba vagy más tartományokba indulnak majd vonatok menedékkérőkkel, akiket így az egész országban szétosztanak a tartományok közötti tehermegosztás rendszere alapján.
Délelőtt menetrendszerinti járatokkal már körülbelül 350 Magyarországról indult menedékkérő érkezett Münchenbe. A bajor hatóságok szerint szombaton 5 ezer és 7 ezer között lehet a Magyarországról érkező menedékkérők száma.
A menedékkérőket regisztrálják, ellátják, majd a müncheni nemzetközi vásár két pavilonjában kialakított ideiglenes szálláson, vagy pedig a München melletti Grasbrunnban működő állomáson helyezik el őket.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra