Az új, 13,5 milliárd eurósra tervezett megszorító csomag részleteivel kapcsolatban hetek óta zajlanak az egyeztetések a görög kormány és a nemzetközi szervezetek (Európai Bizottság, Európai Központi Bank, és Nemzetközi Valutaalap) szakértői között. A To Vima nevű görög lap úgy tudja, hogy végre megállapodás született az ügyben, amiről a múlt heti EU-csúcson már tájékoztatták is az uniós állam- és kormányfőket.
A tervezett intézkedések között szerepel az állami alkalmazottak béreinek csökkentése, az oktatási kiadások lefaragása, és a nyugdíjak csökkentése. Az esetek többségében 3-12 százalékkal csökkennek a nyugdíjak, de egyeseknél a 25 százalékos lefaragás sem kizárt. A nyugdíjasokat illetően még egy fontos elemet tartalmaz az intézkedéscsomag: a nyugdíjkorhatárt 67 évre emelik.
Néhány nyitott kérdés még van (például, hogy növeljék-e a ledolgozandó munkaórák száma), de a kormány abban bízik, hogy a hét végéig ezekről is döntés születik - amihez a két kisebb koalíciós párt jóváhagyása szükséges.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg