A Twitter-oldalán jelentette be Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítési biztos, hogy egy munkatársa pozitív koronavírus-tesztje miatt karanténba vonul.
A politikus azt írja, nincsenek tünetei, a múlt heti tesztjei negatívak voltak, most a friss teszteredményre vár, és otthonából folytatja a munkát, ő és csapatának tagjai is - olvasható az Euronews internetes oldalán.
Várhelyi az elmúlt héten több balkáni országban is személyesen tárgyalt az Európai Bizottság befektetési tervéről, amely 20 milliárd eurót mozgósítana a térség fejlesztésére. Albániában Ilir Meta elnökkel és Edi Rama miniszterelnökkel tárgyalt. Szerbiában is az elnök, Aleksandar Vucic fogadta Várhelyit.
Felkereste továbbá Koszovót, Észak-Macedóniát és Bosznia-Hercegovinát. Montenegróban részt vett és beszédet mondott a parlament plenáris ülésén - emlékeztetett az európai hírcsatorna.
Vasárnaptól az Európai Bizottságban szigorítják a személyes találkozókra vonatkozó szabályokat, a biztosi kollégium tanácskozása előtt például kötelező tesztelés lesz. A biztosi testületből eddig csak a bolgár Marija Gabriel kutatásért és innovációért felelős biztos kapta el a vírust, róla szombaton derült ki, hogy pozitív lett a tesztje.
I was informed today that a member of my team tested positive for #COVID19. Pending new test results, myself&team members concerned are self-isolating in line with public health guidelines&teleworking. I feel well, have no symptoms, my tests in past week were negative. Stay safe!
- Oliver Varhelyi (@OliverVarhelyi) October 11, 2020
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró