Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a digitális gazdaságért és társadalomért felelős portfóliót szánta Gabrielnek a brüsszeli testületben.
A kinevezés péntektől érvényes és a jelenlegi ciklus végéig, 2019. október 31-ig tart. A korábbi bolgár uniós biztos, a költségvetésért felelős Krisztalina Georgieva tavaly októberben mondott le posztjáról, hogy vezető tisztséget vállaljon el a Világbanknál. Portfólióját a német Günther Oettinger vette át, aki akkor a testület digitális gazdaságért és társadalomért felelős tagja volt.
Kapcsolódó
A területért felelős biztosnak a 2015-ben elfogadott digitális egységes piaci stratégia végrehajtásának felügyelete a feladata. Gabrielnek "elő kell segítenie Európa digitális jövőjének megalapozását: a kontinenst behálózó telekommunikációs hálózatok és a határokon átnyúló digitális szolgáltatások kialakítását, illetve az innovatív induló vállalkozások létrejöttét" - írta korábbi közleményében a bizottság.
A 37 éves Marija Gabriel a jelölést megelőzően az Európai Parlament tagja, az Európai Néppárt frakciójának egyik alelnöke volt. Ugyan az uniós biztosok hivatalosan az Európai Bizottságot és az EU érdekeit képviselik, a tagországok gyakran kulcsfontosságú kapcsolattartókként tartják őket számon, akik bizonyos mértékben a bizottsági vitákon is támogathatják hazájuk kormányának az álláspontját.
Legolvasottabb
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében