Tíz jelentés, amelyek 2010 és 2019 között készültek, beszámol olyan esetekről, amikor japán cégek tiltott árut szállítottak Észak-Koreának - írta az MTI hírére hivatkozva a hvg.hu.
Egy 2016-os ENSZ jelentés szerint például Észak-Koreába kerültek olyan radarantennák, amelyeket egy japán cég gyártott, és Észak-Korea hadihajóit szerelte fel ezekkel.
Kapcsolódó
Tokió nemrég vádolta meg pont Dél-Koreát azzal, hogy tiltott ipari termékeket szállított Északnak, ezzel indokolta, hogy korlátozta exportját Dél-Koreába, miután vita tört ki Tokió és Szöul között a Japán által a második világháború idején működtetett kényszermunkatáborok miatt.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg