Az ír központi statisztikai hivatal közzétette Írország 2021 januári export és importadatait. Ez alapján az sem tűnik merész megállapításnak, hogy az Egyesült Királyságból származó import gyakorlatilag beszakadt.
Az átlagosan 65 százalékos csökkenésben a legnagyobb mínuszt az élelmiszerek és az élő állatok (75 százalék), valamint az ásványi tüzelőanyagok (71 százalék) importja produkálta; az exportban a legnagyobb visszaesést, több mint 50 százalékot a gépek és szállítóeszközök (értéke) csökkentette. De az élelmiszerek és élő állatok Egyesült Királyságba való kivitele is visszaesett, mindkettő nagyjából egyharmadával.
Az eredményeket nemcsak a brexit utáni kereskedési megállapodások, illetve a korábbi kereskedői készletezések magyarázzák, de a Covid-19 is hatással van a két ország kereskedelmére, és az is, hogy az írek egyre több esetben találtak a brit termékeket helyettesíteni képes európai uniós alternatívát.
Az adatokat kommentáló vezető elemző, Orla McCarthy azt mondta a TransInfonak, hogy az átlagnál rosszabb adatokra számítottak ugyan, de arra, hogy ilyen nagy ugrás lesz a brexit a sötétbe, arra nem. Az ír export összességében 12 százalékkal csökkent, a teljes import értéke pedig az ötödével lett kevesebb.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót