Régi vagy javításra szoruló iPhone-kat is leadhatnak a vendégek egy londoni bárban vacsoráért és sörért cserébe. A Trade-Inn nevű kocsmában 14 ezer féle elektronikus eszközt fogadnak el, amiket később egy cég megjavít és bizonyos alkatrészeket más termékek gyártásánál például újra felhasználnak - írja az euronews.
Az egyedi ötlet úttörőnek és egyben nagyon hasznosnak számít. Az Egyesült Királyság ugyanis Európa legnagyobb elektronikai hulladéktermelője. A jelenlegi előrejelzések szerint ebben 2024-ben akár a jelenlegi világelsőt, Norvégiát is megelőzheti. A Királyi Kémiai Társaság 2019-es tanulmánya szerint a brit háztartások nagyjából 40 millió használaton kívüli készülékkel rendelkeznek.
Az MTI nyomán korábban a Napi.hu is beszámolt, hogy 2020-ban mintegy 420 millió mobiltelefont és egyéb hordozható elektronikus eszközt értékesítettek az EU-ban és csak a fel nem használt töltők évente akár 11 000 tonna elektromos hulladékot is jelenthetnek.
A mobiltelefonokon kívül - többek között - hűtőszekrények, vízforralók, tévék, elektronikus játékok és sporteszközök alkotják az úgynevezett e-hulladékot, amelynek mennyisége évente kétmillió tonnával nő a világon. A becslések szerint kevesebb mint 20 százalékát gyűjtik össze és hasznosítják újra.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg