A hiány egyik oka, hogy a légúti fertőzések terjedése miatt megnőtt a gyógyszerek iránti kereslet, a másik oka viszont az, hogy a világpiac alakulása miatt fennakadások tapasztalhatók a beszerzésben, a gyártásban és a forgalmazásban - hangzott el a szerbiai közszolgálati televízióban.
Az import gyógyszerek mellett azonban a Szerbiában gyártott szirupok beszerzésével is gond van
Az országban két vállalat gyárt penicillinszirupot gyermekek számára, ám az egyik gyárban decemberben meghibásodott egy alkatrész, és a hónap végéig nem tud folytatódni az előállítás, a másik gyár pedig nem tudja egyedül fedezni a szükséges mennyiséget.
Gondot okoz továbbá az RTS szerint, hogy a hiány hírére az emberek elkezdtek készleteket felhalmozni, ezzel is növelve a gyógyszerínséget.
A szerbiai egészségbiztosítási alap igazgatója szerint hamarosan újra elérhetők lesznek a gyógyszerek, ám mindenképpen drágulásra kell számítani.
A szerbiai közszolgálati televízió arra is emlékeztetett, hogy a hiány nem csak Szerbiára jellemző, Európa több országában is általános gyógyszerhiány tapasztalható. Nemrég írtunk a magyarországi helyzetről is, itthon mintegy 1500 készítmény hiánycikk de helyettesítő készítményt egyelőre találnak az orvosok.
Szerbia egyébként gyógyszerfogyasztó "nagyhatalomnak" számít
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Hótaposó után gumicsizma kell, sáros eső mossa el a havat