Az Európai Bizottság elnökének küldött közös levélben az EP-képviselők hangsúlyozták, hogy a vitatott lengyel igazságügyi reform keretében 65 évre csökkentik a legfelsőbb bíróság mostani tagjaira vonatkozó nyugdíjkorhatárt, így a 72 bíró közül 27-nek nyugdíjba kell vonulnia július 3-án.
"Ezzel az országban az utolsó független bíróság is megszűnhet rendesen működni, ami katasztrófa a lengyel állampolgárok és a lengyel demokrácia számára" - írta a néppárti, a szociáldemokrata, a liberális, a radikális baloldali és a zöldpárti képviselőcsoport vezetője.
Kapcsolódó
Az aláírók felszólították a bizottságot, hogy az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti jogállamisági eljárással párhuzamosan kezdeményezzen azonnali hatállyal kötelezettségszegési eljárást a konkrét jogszabály miatt, és utalja az ügyet az Európai Bíróság elé. A levélben leszögezték: "az EU-nak ki kell állnia a lengyel állampolgárok és a jogállamiság védelme mellett, mindent meg kell tenni a bírói függetlenség megóvása érdekében".
Az uniós tagországok szakminisztereinek június 26-i ülésén kerül sor a lengyel kormány hivatalos meghallgatására a hetes cikk szerinti eljárással összhangban. A bolgár soros uniós elnökség szóvivője közölte, a legtöbb tagállam által jóváhagyott mostani meghallgatáson a legsürgetőbb kérdésekre fognak fókuszálni. A tanács ezután dönthet majd a további lépésekről.
A lengyel parlament áprilisban megszavazta az Európai Bizottság által vitatott bírósági törvények egyes módosításait, a kormánypárt szerint ezzel eleget tettek a brüsszeli ajánlások egy részének.
Az Európai Bizottság a jogállamiság rendszerszintű megsértésének kockázata miatt tavaly decemberben megindította a hetes cikke szerinti, eddig példátlan eljárást Varsóval szemben. A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely - az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén - végső esetben akár az érintett állam szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagország egyhangú támogatására van szükség, amit szakértők szinte kizártnak tartanak.
Az utóbbi években sok bírálat érte a lengyel kormányt, elsősorban amiért sokak szerint csorbítani kívánja az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót