Az egyetem "a leghatározottabban elítéli a törvénytelen blokádot, amely elfogadhatatlan erőszakhoz és jelentős rongálásokhoz vezetett: ablakokat törtek be, ajtókat rongáltak meg, csempéket törtek össze, falakat bontottak le, tűzvédelmi berendezéseket rongáltak meg, pedagógiai eszközöket tettek tönkre, graffitik tömegét festették fel az épületre, műemlékvédelmi falakra is".
Kapcsolódó
A Sorbonne a rongálások miatt jelenleg zárva tart, s a közlemény szerint a vezetőség a többi egyetemmel együtt mindent megtesz, hogy az intézmény mielőbb a megszokott módon működhessen - írta az MTI.
Szerda óta Párizsban, Nancy-ban és Reimsben is tiltakoztak baloldali diákok, akik szerint az április 24-i második fordulóba jutott két jelölt, Emmanuel Macron jelenlegi elnök és Marine Le Pen, a jobboldali szuverenista Nemzeti Tömörülés államfőjelöltje nem képviseli kellőképpen a szociális és a környezetvédelmi kérdéseket. A tüntetők közül többen a francia televíziókban elmondták, hogy az első fordulóban harmadik helyen végzett radikális baloldali Jean-Luc Mélenchonra vagy más baloldali, a kommunista vagy a Zöld-párti jelöltre voksoltak.
Csütörtökön a Sorbonne-on több incidens is történt, ezt követően a diákok egy része kora este elhagyta az épületet, míg a radikálisabb diákok elfoglalták az épületet. Nem messze a Sorbonne-tól, a nagy presztízsű Sciences Po politikatudományi egyetemen mintegy 150 diák állta el az épület bejáratát. Ők egyértelműen "a szélsőjobboldal" ellen tüntettek. Szombatra országszerte tucatnyi hasonló jellegű tiltakozást szerveznek a "szélsőjobboldal és annak gondolatai ellen, Marine Le Pen nem mehet az Elysée-palotába" jelszóval.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket