Még nem vagyunk túl a legrosszabbon a feltörekvő piacokon - állítja Mark Mobius, a Templeton Emerging Markets Group elnöke a Bloomberg tudósítása szerint. Ez az alap tartja kezében a külföldi befektetők közül a legnagyobb magyar államkötvénycsomagot. A negatív hangulat még mindig jól érezhető, ezért további masszív eladási hullámra számíthatunk - idézte a sokak szemében gurunak számító szakembert a Bloomberg.
A Templeton több mint 50 milliárd dollárnyi feltörekvő piaci papírt kezel, ám Mobius nyilatkozata szerint jelenleg nem vásárol, hanem várakozik. Az alap irányítói ugyanis arra számítanak, hogy az árak tovább csökkennek vagy legalábbis időbe telik, mire stabilizálódnak. Mobius két hete azt mondta, hogy várakozásai szerint a feltörekvő régiókba visszatér a tőke, mivel GDP-hez viszonyított adósságuk viszonylag alacsony, miközben devizatartalékaik magasak. Vannak lehetőségek, de nem kell ész nélkül futni utánuk - fejtegette a szakértő.
A jövő héten ugrik a majom a vízbe
Nem jó hír Magyarországnak, hogy a Templeton feje azt mondja: egyelőre nem vásárolnak. A jövő héten derülhet ki ugyanis, változtat-e Magyarországgal kapcsolatos stratégiáján az alap - figyelmeztetett a Napi Gazdaság. Szerdán jár le ugyanis nagyjából 446 milliárd forint értékű 2003-ban és 2004-ben kibocsátott tízéves kötvény (2014/C) futamideje.
Ebből 124,5 milliárd értékű papír lehet a Templeton birtokában, ami a teljes mennyiség közel 28 százaléka. A nemzetközi sajtó véleménye szerint a feltörekvő piacok következő tesztje az lesz, hogy az intézményi befektetők megújítják-e itteni vásárlásaikat. A Templeton esetén a kérdés az: vásárol-e újabb magyar kötvényeket szembe állítva az ezzel járó kiadást a jövő héten befolyó bevétellel. Akár mit is tesz, mivel ez az alap a magyar kötvénypiac legnagyobb külföldi szereplője, a kisebbek követni fogják.
A vásárlásokat a lejárat előtt vagy után bonyolíthatja le a Templeton. A Napi Gazdaság szakszerzője a Templeton 2013 utolsó negyedévében 700 millió dollárral emelte magyar befektetéseit. amelyek így az év végére 12,4 milliárd dollárra mentek fel.
Cö-cö-cö
Nem osztja Mobius pesszimizmusát Jim O'Neil, a Goldman Sachs vagyonkezelő alapjának korábbi elnöke, a Brazíliát, Oroszországot, Indiát és Kínát összefogó BRIC rövidítés kitalálója - írta a Bloomberg. O'Neil a héten azt nyilatkozta, hogy a mostanra kialakult árakon már érdemes feltörekvő piaci eszközökbe fektetni a pénzt. Álláspontja szerint az ebbe a körbe tartozó országok egy részének vannak komoly problémáik, de feltörekvő piaci válságról beszélni nevetséges.
Az MSCI Emerging Markets Index értékpapír-piaci mutató 11 százalékot veszített értékéből október második harmada óta. Ezzel öt éve nem látott prémiumot kínál a fejlett országok befektetési lehetőségeit értékelő MSCI World Indexhez képest. Akár negyven százalékkal jobb hozamot érhet el az az befektető, aki vállalja a feltörekvő piacok választásában rejlő kockázatot.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó