Finnország délnyugati partján fekvő Olkiluoto 3 (OL3) nukleáris reaktor üzembe helyezésének időpontját ismét elnapolták. A gyár tulajdonosa, a Teollisuuden Voima (TVO) még tavaly év végén jelentette be, hogy a fő szállítójuk, az Areva-Siemens konzorcium új dátumról értesítette őket, mivel ismét át kellett írni az eddigi ütemtervet.
E szerint az üzemanyagot majd idén nyáron töltik be a reaktorba, s majd csak novemberben csatlakoztatnák a blokkot a hálózatra. Ha ez így alakulna, akkor az áramtermelés az eddig meghirdetett 2020. szeptembere helyett 2021 márciusára csúszna át.
A TVO szerint a legújabb problémák a rendszertesztelés lassúságával, illetve a pótalkatrész-szállításokban feltárt hiányosságok miatt következtek be. Kiderült például, hogy a reaktor működését kiegészítő-kisegítő dízelgenerátoroknak hibás alkatrészeik is vannak.
A többféle késés miatt a már beszerelt berendezések és alkatrészek karbantartását el kell végezni a folyamatos üzembe helyezés és a folyamatos működés érdekében. A pótalkatrészek gyártása és szállítása időbe telik - fogalmazott Jouni Silvennoinen az OL3 projektigazgatója.
Az OL3 építése már csaknem 15 évvel ezelőtt kezdődött, az eredeti elképzelések 2009-es termelési startról szóltak. Azóta gyakorlatilag minden probléma hátráltatta már a projektet - volt számos késedelem, hiányos, rossz minőség munka, peres eljárás is -, ami a mostani kalkulációk szerint akár 8,5 milliárd euróba is kerülhet, így az is elképzelhető, hogy a mekkai szállodakomplexum mögött az emberiség történelemének második legdrágább épületeként vonulhat majd be a történelembe. Ha egyszer tényleg elkészül.
Finnország nukleáris áramtermelési elképzeléseivel az OL3 projekten túl sincs minden rendben. Egy másik építkezési elképzeléssel, amely egyébként a Paks II. projekt mintapéldányaként indult, a Roszatom második éve fennakadt az építés megkezdéséhez szükséges tervdokumentáció engedélyezésével. Ahogyan az egyébként nálunk is történt.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)