Az Európai Bizottság feloldotta a lengyel útépítési projekteket támogató uniós alapok átutalásainak blokádját, elfogadva a lengyel fél magyarázatát - jelentette be ma reggel Shirin Wheeler területfejlesztési szóvivő. A dotációkat a bizottság tavaly decemberben fagyasztotta be arra a hírre, hogy a lengyel ügyészség vádat emelt útépítő vállalatok 12 menedzsere, köztük külföldiek ellen, akik árkartellezéssel próbálták befolyásolni az elmúlt évtized végén az útépítésekre kiírt tenderek eredményét. A bizottság úgy foglalt állást, hogy amíg az ügy nem nyer megnyugtató lezárást az uniós pénzek felhasználását illetően, megszünteti a támogatások átutalását. Ezzel 11 milliárd eurótól estek el így a lengyelek, amit most vissza fognak kapni.
Varsó az ügy leleplezése óta rendszeresen tájékoztatta Brüsszelt a vizsgálat eredményeiről, és sikerült igazolnia a lengyel ellenőrzési rendszer hatékonyságát - hangsúlyozta Piotr Popa, a területfejlesztési minisztérium szóvivője.
Mint a Gazeta Wyborcza írta, gyanú felmerülése esetén szokásos eljárás a bizottság részéről az átutalások befagyasztása - eddig mintegy 200 esetben történt meg ez, ebből Lengyelországot csak kettő érintette. Az eset három út építésénél fordult elő, ebből kettőnél az "összeesküvők" kudarcot vallottak, vetélytársaik nyerték meg a tendert.
A lengyelek elsősorban azért háborodtak fel a támogatások felfüggesztésén, mert a maguk részéről mindent megtettek, és miután az uniós ellenőrzések semmilyen szabálytalanságot se fedtek fel, a lengyel belbiztonsági szolgálat derítette fel a csalási kísérletet, amiről azonnal tájékoztatták is az uniós szerveket. Ennek ellenére Brüsszel befagyasztotta a lengyel útépítési programra szánt támogatást.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Újabb párt dobta be a törülközőt, nem indulnak áprilisban
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön