A lengyel pénzügyminisztériumban kiszámolták, hogy 54 milliárd zlotyba (négyezer-milliárd forint) fog kerülni 2017 és 2021 között a lengyel államnak a nyugdíj korhatárának leszállítása - írta a Rzeczpospolita a társadalombiztosítási hivatal (ZUS) elnöke, Gertruda Uscinska tájékoztatója alapján. A változtatás idén október elsején kép életbe - emlékeztetett . Ezzel szemben idén 805 millió zloty nyugdíjjárulék folyik be az államkasszába.
Az új szabály a 2012-es törvényt írja fölül, amely egységesen 67 évben szabta meg a nyugdíjba vonulás idejét. E helyett a nők 60, a férfiak 65. életévük betöltésekor visszavonulhatnak, amit kérvényezniük kell. Eddig már 160 ezer kérvény futott be, ebből 120 ezer olyan személy, akikre az új törvény vonatkozik.
A ZUS elnöke elmondta, hogy várakozásuk szerint a korábbi nyugdíjazás lehetőséggel az emberek 82 százaléka fog élni. Mivel 415 ezer jogosult van, ez 331 ezret jelent, akik mintegy 40 százaléka vagy munkanélküli vagy éppen szünetelteti munkáját. Ők biztosan élni akarnak a pénzszerzés új lehetőségével. Annak megállapítása azonban, hogy jogosultak-e, el fog tartani egy ideig.
(A nyitókép forrása: Pixabay.)
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót