Drágul a szén Lengyelországban, ami főleg a világpiaci ár emelkedésére vezethető vissza, ám hozzájárul a dologhoz néhány szánfajta hiánya is. Krzysztof Tchórzewsk energiaügyi miniszter szerint az utóbbi szállítási gondokból adódik - írta a gazeta.pl.
Az áremelkedés érinti mind a nagyfogyasztókat, mind a háztartásokat. Az erőművek az év során eddig mintegy egyharmadával fizettek többet, mint egy évvel korábban. A magánfelhasználók költségei ötödével vannak a tavalyi felett.
A lengyel bányák felemelték áraikat, mondván: idén a világon a szén átlagosan 60 százalékkal drágult. Ezzel egyidejűleg a kereslet is nőtt. Az utóbbi olyan erős, hogy az ország kénytelen Fehéroroszországból, Oroszországból és Ukrajnából szenet importálni.
További gond, hogy sok szénfajta hiánycikk lett. A szaktárca szerint ennek oka a szállításban keresendő. A sok út- és vasútépítés leköti a szállító cégek kapacitását. Emellett sok vasútvonalon karbantartást végeznek, ami szintén feltartja a szállításokat.
Baj volt a Keletről jövő szállításokkal is - mondta Tchórzewski. Fehéroroszországban a nagy közös belorusz-orosz hadgyakorlat akadályozta a szállításokat, mert a vasutat lefoglalta a hadsereg.
(A nyitókép forrása:Reuters)
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket