"Őszintén és világosan kell fogalmaznunk: az orosz haditengerészet és légierő többé-kevésbé ugyanolyan nagyméretű, mint a háború előtt" - hangsúlyozta Pevkur a dpa német hírügynökségnek berlini látogatásán.
Habár az orosz szárazföldi erők jelentős veszteségeket szenvedtek, "inkább hamarabb, mint később", de vissza fogják állítani az orosz-ukrán háború február 24-i megindítása előtti méretüket, vagy akár még nagyobbat is - emelte ki a tárcavezető.
Pevkur szerint Moszkva tanulni fog ukrajnai katonai tapasztalataiból. "Semmi okunk azt hinni, hogy az Oroszországból érkező fenyegetés csökkent volna vagy a NATO-t célzó fenyegetés csökkent volna" - mondta a politikus.
A NATO elvárásai túlteljesítve
A miniszter kifejtette: Észtország tervei szerint jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 2,84 százalékát fordítja védelmi kiadásokra, 2024-ben pedig ez az arány 3,2 százalékra nőhet, amely jóval magasabb a NATO 2 százalékos elvárásánál.
Tallin eddig az ország GDP-jének mintegy 1 százalékát fordította az ukrán hadsereg támogatására - emelte ki Hanno Pevkur, aki ugyanakkor figyelmeztetett a nyugati országok "háborús fáradtságának" veszélyére is.
"Moszkva pontosan ezt akarja elérni. Oroszország készen áll sokkal hosszabb ideig szenvedni" - tette hozzá az észt védelmi miniszter.
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Döbbenetes végjáték: hajszálon múlt a világbajnoki cím sorsa
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Elkezdődött a mozgolódás: óriási puccs készülhet Moszkvában, több tízezren állnak már fegyverben
Senki sem számított erre: rendkívül agresszív ragadozók jelentek meg a Balatonban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak