Az MNB elnöke kiemelte: az atlanti korszak után egy olyan új több száz éves korszak előtt állunk, ahol az infrastruktúra, az oktatás és a közgazdasági tudás kiemelten fontos lesz, ezért az eurázsiai kontinens országainak szorosabb összefogására van szükség - idézi az MTI.
Magyarország élen jár a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok kiépítésében, az európai országok közül elsőként csatlakozott az Egy övezet, egy út kezdeményezéshez - hangsúlyozta Matolcsy György.
Kapcsolódó
Az MNB elnöke elmondta: az atlanti korszak ötszáz évet ölelt fel, most egy másik, több száz éves történelmi korszak határára értünk, amelyben az eurázsiai országok együttműködése határozza meg a fejlődés menetét.
Matolcsy György rámutatott: furcsa tény, de az euró megjelenése, bevezetése nyitotta meg az eurázsiai államok szorosabb együttműködését. Az euró ugyanis konkurenciát jelent a dollár számára a világ pénzpiacain, az eurázsiai országok egyre gyakrabban eurót használnak az egymás közötti elszámolásban.
A jegybank elnöke kiemelte: a hiány korszakának vége, most a bőség időszaka következik, az információ, az energia, a nyersanyagok egyre olcsóbbakká válnak. Eurázsia államai közös pénzt használnak majd a jövőben, amely digitális lesz, az aranyon és az elektromosságon alapul majd - jelezte Matolcsy György.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró