Rohamosan emelkednek az energiaárak Szlovákiában, melynek következtében egyre több család sodródhat a pénzügyi csőd szélére - írja a pozsonyi Új Szó. Az idei év első félévében a szlovákiai háztartások 19,8 százalékkal fizettek többet a gázért az előző év azonos időszakához képest.
A fűtés átlagosan 14,4 százalékkal, az áram pedig 11,7 százalékkal drágult. Az energiaszegénységnek leginkább az egyedülálló idősek és szülők, illetve a többtagú családok vannak kitéve. Kizárólag megfelelő intézkedésekkel lehetne elejét venni a helyzet romlásának, ám az okok pontos meghatározása sokszor nehéz feladat.
Magas arány
A szlovákiai háztartások összes költségének közel tíz százalékát a villamos energia, a gáz és a fűtés teszi ki, ami az egyik legmagasabb arány az uniós országok között.
Eközben Eduard Heger miniszterelnök szerint korlátozni kell a háztartások által felhasznált elektromos áram és a földgáz árát. A pozsonyi kormán idén decemberig korlátozta ennek a két energiahordozónak árát a háztartások számára, ami így nem drágult annyival 2020-hoz képest, mint amennyivel drágulhatott volna.
A 2023-as év kockázatot jelent, ezért jelenleg arról tárgyalnak a szlováki villamosművekkel, hogy egy bizonyos keret kimerítéséig megawattóránként 61,21 euróért (25 ezer forint) kapnák a háztartások az elektromos energiát, nem pedig a piaci árért, amely 500 euró/MWh körül is lehet.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt