A hadsereg által üzemeltetett gépet a jövő héten veszi át hivatalosan Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter a berendezést végző Lufthansa Technik hamburgi telephelyén.
Az Airbus A350-esek vásárlását tavaly májusban jelentették be, összesen három ilyen gépet alakítanak át kormányzati szállításokra és egyéb feladatokra.
Kapcsolódó
Az új gépek ára darabonként 150 millió euró volt, de az átalakítás költsége akár még egyszer ennyi is lehet - olvasható a portálon.
A német kormány azok után döntött a régi Airbus A340-esek lecseréléséről, hogy a típus kétszer is meghibásodott. Angela Merkel kancellár 2018-ban a G20-as csúcstalálkozóra nem ért oda emiatt időben, és kereskedelmi járaton utaztatták Buenos Airesbe. Nem sokkal később Frank-Walter Steinmeier államfőt is cserben hagyta a kormánygép, műszaki hiba miatt nem tudott időben elindulni Etiópiából.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság