Az újság tájékoztatása szerint a 24 éves férfit a belga főváros Anderlecht nevű negyedében sikerült elfogni. A belga szövetségi ügyészség a Bloomberg szerint cáfolta, az elfogott ember nem Najim Laachraoui. Erről hivatalos tájékoztatást délután 1:00 órakor adnak.
Najim Laachraoui-t nagy erőkkel keresi a rendőrség, miután a biztonsági kamerák rögzítették, amint a két öngyilkos merénylő társaságában tartózkodott előző nap a repülőtéren. Feltehetőleg ő is pokolgépet rejtett el a poggyászában, azonban pánikba eshetett, és végül nem robbantotta fel magát, hanem elmenekült.
Róla nemrégiben azt közölte a belga államügyészség, hogy tavaly ősszel Magyarországon keresztül érkezett vissza Szíriából Belgiumba, majd segítette a párizsi öngyilkos merényletek előkészítését. Laachraoui a hatóságok szerint 2013-ban csatlakozott az Iszlám Állam dzsihadista csoporthoz Szíriában, majd a menekülthullámot kihasználva tért vissza illegálisan Belgiumba.

A helyi sajtó korábban arról számolt be, hogy azonosították mind a három repülőtéri merénylőt, és ezen információk szerint a zaventemi öngyilkos robbantásokért egy testvérpár felelős, a már korábban is körözött Khalid és Ibrahim el-Bakraoui.
Az RTBF belga közszolgálati televízió azonban rendőrségi forrásokra hivatkozva később azt közölte, hogy Ibrahim a légikikötőben robbantotta fel magát, Khalid pedig fél órával később az uniós intézmények közelében lévő brüsszeli metróállomáson. Ezen értesülések szerint a második repülőtéri kamikaze kiléte továbbra is ismeretlen.
A testvérpár egyik tagja bérelte ki hamis papírokkal a belga főváros Forest nevű negyedében azt a lakást, amely feltehetőleg a novemberi párizsi terrortámadások főszervezője, az előző pénteken elfogott Salah Abdeslam rejtekhelyéül szolgált az utóbbi hónapokban.
Sajtóhírek szerint ők voltak azok, akik a házkutatásnak indult múlt heti rendőrségi akció során rálőttek a nyomozókra, majd sikerrel elmenekültek a háztetőkön keresztül.
A két helyszínen végrehajtott keddi brüsszeli terrortámadásokban a legfrissebb összesítések szerint legalább 31 ember életét vesztette, és nagyjából 260-an megsebesültek.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ