Az infláció növekedési üteme Németországban ez előző hónaphoz hasonlóan átlagosan 0,1 százalékkal nőtt májusban, és az áremelkedés 1,2 százalékkal volt magasabb, az egy évvel ezelőttinél - jelentette be ma előzetes becsléskén alapuló számításait a szövetségi statisztikai hivatal. A számítások hat szövetségi tartomány csütörtökön és pénteken készített helyi felmérései alapján készültek.
Egy friss kutatás szerint a szektorban dolgozó munkavállalók többségének nincs kötődése a cégéhez.
Matus Sutaj Estok belügyminiszter szerint talán mégsem egyedül cselekedett a merénylő, vannak erre utaló jelek.
Az Economx balatoni tapasztalatai szerint általánosságban „csak” 8-10 százalékos az emelés.
Még időben foglalja le a helyét, aki idén nyáron vonattal utazna az Adriára.
Egyes elemzők szerint igen, mert ugyan szépen erősödik a forint, de ez nem tart sokáig.